A ŠKODA FABIÁT jelölték az európai AUTOBEST díjra
– A ŠKODA FABIA negyedik generációja az „Európa legjobb autóvétele 2022-ben” címért folyó küzdelem döntősei közé jutott. A 2001 óta évente megrendezett díjkiosztó 32 európai országból származó elismert autós szakújságírókból álló zsűrije a FABIÁT választotta öt másik járművel együtt a végső tesztvezetésekre. A 32 zsűritag az Ausztriában található teesdorfi Fahrtechnik-Zentrumban fog összegyűlni november 24-én és 25-én, hogy kipróbálják az összes döntős járművet. A győztest december közepén fogják kihirdetni. 2002-ben a FABIA első generációja kapta meg az „Európa legjobb autóvétele” címet, míg 2014-ben a harmadik generációja került a döntősök közé, ahogy a KAMIQ és az OCTAVIA is az elmúlt két évben.
Az európai AUTOBEST szervezetet 2000-ben alapították és 2001 óta díjazzák az arra érdemeseket. A jelenlegi zsűrit 32 európai ország 32 autós szakújságírója alkotja. A zsűritagok egyenként kiválasztanak három kedvenc járművet az adott év döntőseiből 13 különböző kategóriában, a külső-belső kialakítástól kezdve a gyakorlati használhatóságig, technológiákon és környezetkíméletességen keresztül az árig bezáróan. A kategóriákban különböző pontszámok adhatók, 100-tól 500-ig. Az lesz a győztes jármű, amelyik a maximális 2500-ből a legmagasabb pontszámot kapja.
A ŠKODA FABIA negyedik generációja még jobban hat az érzelmekre, dinamikusabb, mint azelőtt és most először a Volkswagen Csoport Moduláris Keresztmotoros Koncepcióján (MQB-A0) alapszik. A FABIA kategóriájában a legtágasabb jármű és kiemelkedő kényelmi funkciókkal, valamint számos új biztonsági és vezetői asszisztensrendszerrel büszkélkedhet. A megszokott márkaminőség, például a kiváló ár-érték arány, a kiemelkedő funkcionalitás és a Simply Clever lehetőségek tárháza miatt ez az autó tökéletes belépőszintű modellnek számít a ŠKODA termékcsaládban. A FABIA hosszabb lett, 4108 mm méretével most először meghaladja a négyméteres határt. A csomagtér, amely már eddig is a legnagyobbnak számított a kategóriájában, további 50 liternyi teret kapott, így most 380 literesre bővülhetett. A Volkswagen Csoport jelenlegi EVO generációs öt benzinmotorja 48 kW-tól (65 LE) 110 kW-os (150 LE) teljesítményt nyújt. A kategóriavezető aerodinamika 0,28-as légellenállási együtthatóval (cd) és az opcionális 50 literes üzemanyagtankkal több mint 900 km hatótávra elegendő a WLTP-ciklusban.